2011/2012. tanév

KÖMAL

Wiandt Péter 8. o. 2.
Stein Ármin 8. o. 3.
Tanner Martin 8. o. 4.
Pap Tibor 8. o. 6.
Ficsor Luca 8. o. 7.
Deák Kitti 8. o. 10.
Bősze Zsuzsanna 10.
Tekeli Tamás 10.

BME év eleji felmérőjének eredményei

A Budapesti Műszaki Egyetem minden szeptemberben az elsőévesekkel irat egy matematika felmérőt a középiskolai anyag tudásának megismerésre. Ez alapján alakítják ki a csoportokat, ill. csak az kezdheti el az egyetemi anyag tanulását, aki ebből legalább 40 %-os eredményt elér. Mivel a diákok egy része közép- más része emelt szintű érettségivel kerül be, így ez a felmérő tudja összehasonlítani a bekerülő összes diák tudását.
Ezután az egyetem összesíti az eredményeket középiskolák szerint.
Ebben a tanévben az ország összes középiskolája közül a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium tanulói szerepeltek a legeredményesebben 79,9 %-os teljesítménnyel.

Szőkefalvi-Nagy Gyula Matematikai Emlékverseny döntőjében

10. évfolyam
Dicséret: Kacz Dániel

11. évfolyam
II. díj Bősze Zsuzsanna
III. díj Barczel Nikolett
Dicséret: Győrfi Mónika

Nemzetközi Magyar Matematikaverseny

Nemes György 9. a osztályos tanulónk III. díjat,
Kacz Dániel 10. a osztályos tanulónk III. díjat,
Bősze Zsuzsanna 11. a osztályos tanulónk dicséretet kapott

Curie matematikaverseny országos döntője

Kozári Bálint 9. a osztályos tanulónk 1.
Dömsödi Bálint 7. a osztályos tanulónk 3.
Wiandt Péter 8. a osztályos tanulónk 5. helyezést ért el.

Az AJTP matematikaversenyének országos döntője

Sebestény Gábor 11. d osztályos tanuló 1. helyezést ért el.

Az ABACUS lap pontversenyében

Peszt Kata 7. a osztályos tanulónk 4. helyezést ért el.

Matematika OKTV

4 tanulónk került be az országos döntőbe.,

Bősze Zsuzsanna 11. a osztályos tanulónk 22.,
Halász Dániel 12. a osztályos tanulónk 26.,
Tekeli Tamás 12. a osztályos tanulónk 31., és
Veres Andrea 12. a osztályos tanulónk szintén 31. helyezést ért el.

TUDOK regionális konferencia

2011. őszén iskolánk szervezte a kutató diákok regionális TUDOK konferenciáját. Ezen két matematika témájú előadással is szerepeltek tanítványaink. Jászberényi Tünde Catalán számok című előadásával II. díjas lett és az országos döntőbe jutott.
Varjú János és Veres Andrea Számelméleti függvények alkalmazása a titkosításban c. előadásukkal III. díjat kaptak.

Diákolimpiai csapat

Két 11. osztályos diákunk Bősze Zsuzsanna és Győrfi Mónika meghívást kapott a matematika diákolimpiai csapat keretébe és december 28-tól január 4-ig az angol olimpiai csapattal közös felkészítésen vettek részt.
A Cambridge-i Nemzetközi Lányolimpián Bősze Zsuzsanna csapatban 8. egyéniben 41. helyezést ért el.

Arany Dániel Matematikaverseny

Országos döntő:
Nemes György 9. a osztályos tanulónk III. díjat kapott,
Halmosi Bence 9. a osztályos tanulónk dicséretben részesült.

Bolyai Matematika Csapatverseny

A Fehér Alíz, Peszt Kata, Török Tímea, Zsók Bianka összeállítású hetedikes csapat a megyei fordulóban I. az országos döntőben 8. helyezést ért el.
Az országos döntőbe jutott nyolcadikos csapat tagjai: Deák Kitti, Ficsor Luca, Holló Teodóra, Reizinger Dóra

Bátaszéki Matematikaverseny

Második fordulóba jutott:
Dömsödi Bálint, Zsók Bianka, Török Zsombor Áron, Peszt Kata, Simon Kristóf, Török Tímea, Tóth Réka Borbála, Gergely Bence, Bocskorás Márton, Beke Áron, Böndör Dániel János, Takács Péter György, Agócs Noémi Bernadett, Fehér Aliz, Vajda Alexandra, Pohli Anna, Szász Tibor (7.a)
Deák Kitti, Pap Tibor, Tanner Martin, Tihanyi Áron, Wiandt Péter (8.a)
Országos döntőbe jutott:
Zsók Bianka, Wiandt Péter

Varga Tamás Matematikaverseny

Három 7. a osztályos tanulónk került be az országos döntőbe.,

Török Zsombor 13.
Dömsödi Bálint 31.
Simon Kristóf 37. helyezést ért el.

Megyei Matematikaverseny

Mind a négy évfolyamon bonyhádi tanuló nyerte a megyei matematikaversenyt.
Évfolyamonként 6-6 tanulót tekintünk díjazottnak. A 24 tanuló közül 17 bonyhádi gimnazista.

  1. évfolyam
tanuló iskola tanára
1 Nemes György Bonyhádi Petőfi Simonné Krum Eszter
2 Bősze Zsófia Bonyhádi Petőfi Simonné Krum Eszter
3 Szász Norbert Bonyhádi Petőfi Simonné Krum Eszter
4 Matus Boglárka Bonyhádi Petőfi Simonné Krum Eszter
5 Kozári Bálint Bonyhádi Petőfi Simonné Krum Eszter
6 Halmosi Bence Bonyhádi Petőfi Simonné Krum Eszter

  

  1. évfolyam
tanuló iskola tanára
1 Kacz Dániel Bonyhádi Petőfi Csötönyi Nóra
4 Baricz Nikolett Bonyhádi Petőfi Csötönyi Nóra
5 Gänszler Gabriella Bonyhádi Petőfi Csötönyi Nóra
  1. évfolyam
tanuló iskola tanára
1 Bősze Zsuzsanna Bonyhádi Petőfi Katz Sándor
3 Barczel Nikolett Bonyhádi Petőfi Katz Sándor
4 Győrfi Mónika Bonyhádi Petőfi Katz Sándor
5 Énekes Tamás Bonyhádi Petőfi Katz Sándor
6 Csuma-Kovács Ádám Bonyhádi Petőfi Katz Sándor
  1. évfolyam
tanuló iskola tanára
1 Tekeli Tamás Bonyhádi Petőfi Katz Sándor
2 Varjú János Bonyhádi Petőfi Katz Sándor
3 Halász Dániel Bonyhádi Petőfi Katz Sándor
Öveges József Emlékverseny

Matematika: Nemes György I. helyezés

A régió matematikaversenye

2012. január 12-én Pécsett a Janus Pannonius Gimnáziumban szervezték a Baranya – Somogy – Tolna – Zala megyék középiskoláinak matematika versenyét.

A régió legjobb 11-12. évfolyamos középiskolás tanulói mérték össze tudásukat. Mindegyik megyét mindkét évfolyamon a novemberi megyei versenyen első 6-6  helyezettje képviselte.
A legjobb eredményt a következő középiskolák érték el:

1. Kaposvári Táncsics M. Gimnázium 140 + 87  = 227 pont

2. Bonyhádi Petőfi S. Ev. Gimnázium 102 + 115 = 217 pont

3. Pécsi Leöwey Klára Gimnázium    89 + 71 = 160 pont

4. Nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium 107 + 27  = 134  pont

5. Pécsi Janus Pannonius Gimnázium 50 + 58  = 108 pont

Mindkét évfolyamon pécsi tanuló nyert. A legeredményesebb Tolna megyei tanuló a 11. évfolyamos Bősze Zsuzsanna volt, Barczel Nikolett és Énekes Péter 5. helyezést ért el.